A gép egyre gyorsult, hajtóművei üvöltve követelték maguknak az eget, majd elérkezett az elkerülhetetlen pillanat, amikor a futómű varázslatos módon elszakadt a talajtól és a gyorsulás préselő nyomását fokozta az ijesztő hátrabillenés… pár fok, de mindig az az érzése volt, hogy megállíthatatlanul folytatódni fog és a gép először függőlegesen az égnek rohan, majd átbillen és hanyatt zuhan a talajnak…
Remegve engedte ki a levegőt.
Még volt pár perce élvezni saját egyedi kis drogját, mielőtt föl kéne kelnie üléséből, hogy az elkövetkező kilenc órán keresztül az utasok kényét-kedvét teljesítendő szaladgáljon. Eközben persze folyamatosan be volt lőve, de csak egészen ritkán adhatta át magát az eksztatikus rettegésnek, amit érzett…
A gép most remegve megdőlt, az enyhe légörvényben, miközben még egyre emelkedett és gyorsult. A félhomályban kollégái nem láthatták, hogy elsápadt. Ez a leg(iszonyatosabb)jobb! Enyhe mosolyt engedett meg magának. Több mint kétszázszor repült már és az állandó rettegés közepette az igazi félelem, ami eltöltötte, hogy mi lesz majd vele, ha egyszer majd elmúlik a hatás. De az évek során ez a fajta félelem csupán szelíd kis nyugtalansággá változott. Ezt SOHA nem lesz képes megszokni!
Az órák teltek. Néha-néha megengedhette magának a luxust, hogy szép, hosszú lábain magabiztosan suhanva pár percre belépjen a szűkös mellékhelyiségbe, ahol remegve, sápadtan rogyott le a lehajtott wc fedélre. Rettegő gyönyörének átadta magát, nem létezett senki és semmi más, csak az odakint tomboló iszonyatos, jeges szél, az apró konzervdoboznyi gép és Ő, ennek a gépnek az eszenciája… csak le kéne hántani a fémet és nem maradna más csak ő, zuhanva/repülve/rettegve…
Nagy levegő… Ismét tökéletes mosollyal, teljes önuralommal, otthonos kényelemmel járta a gépet, tette a dolgát. Szíve rettegő görcsbe dermedve pumpálta a vért, és arra gondolt, amire MINDEN egyes repülésénél ezerszer…
„Ez a könnyű drog… az élvezet isteni, az eksztázis elsöprő, a jelek szerint megunhatatlan. De mi lenne… mi van ha… az ember igazán zuhan? Szabadon… a levegő tépi, szaggatja a ruháját… és…” Megacélozta magát, mielőtt megremegett volna az utasok előtt. Eleinte amikor repülés közben az ejtőernyőzésre gondolt, a kinti száguldó szél és a benti képzetei hatására görcsösen rándult össze és meg kellett kapaszkodnia. Egyik kollégájának vitaminhiányt hazudott, amikor egyszer rákérdezett. A korai időkben gyanakodhattak volna arra, hogy drogozik, a viselkedése alapján, de mivel havonta kötelező volt légitársaságuknál a drogteszt, ezért a dolog mégis ki volt zárva…
Pedig tényleg drogozott. De eleddig a legdurvább, legelképesztőbb kemény drogot, amit csak el tudott képzelni megtagadta magától. Félt, hogy mi lenne vele, ha végül kipróbálná az ejtőernyőzést…
2012. július 28. Helyi idő: 20:57 (Otthon: 2:57) Toronto --> NYC, JFK
