Nem igazán értette, mi történik vele.
Arra eszmélt, hogy négy fehérköpenyes fickó vonszolja egy hosszú, szürke folyosón, majd miután megérkeztek egy szobába, se szó, se beszéd ledobták egy fehér kocsi mellé, aminek minden oldalára furcsa, kör alakú ábrák voltak festve… Semmijét nem bírta megmozdítani, sőt, még beszélni sem tudott. Némán nézett abba az irányba, amerre az arca fordult, mikor ledobták. Fájdalmat sem érzett, csak valamiféle tompa ürességet.
Kis idő múlva aztán visszajöttek érte a fehérköpenyes emberek, és betuszkolták őt a kocsi vezetőülésébe. Karjait lazán ráhelyezték a kormányra, majd becsatolták az övét. Rémülten vette észre, hogy a kocsi előtt, mint valami sínpár, mélyedés fut, amiben minden bizonnyal a kerekeknek… egyenesen egy távoli – szemlátomást meggyötört – fal felé, melynek közepére, mint valami morbid tréfa, egy célkereszt van rajzolva. A látvány kétségbe ejtette, és szörnyű gyanúját látszott igazolni.
Hiába próbált újra megmozdulni és kiabálni, még mindig teljes cselekvésképtelenségre volt kárhoztatva. A külső szemlélő számára persze nyugodtnak tűnhetett, de valójában kétségbeesetten vergődött.
Ekkor az egyik fehérköpenyes fickó behajolt az ablakon és elfordította a kulcsot. A kocsi motorja búgva életre kelt, ő pedig egyre jobban megrémült. Már rég elvetette annak a lehetőségét, hogy ez csak valami rossz vicc. Látta, hogy ezt rajta kívül mindenki nagyon, nagyon komolyan gondolja.
Pár másodperc telt csak el, majd az autó elindult. Először csak lassan, majd egyre gyorsuló ütemben, egyenesen az egyre növekvő célkereszt felé... Mire a falhoz ért hatvan-hetven mérfölddel mehetett. Megpróbálta behunyni a szemeit, de egyszerűen nem volt képes rá…
Az autó iszonyatos erővel csapódott a falnak. A motortér alaktalanná deformálódott, ahogy az ütközés erejét részben elnyelte, részben átadta az utastérnek. A kocsi vége kissé megemelkedett, a becsapódás pillanatában, majd visszazuhant. A vezetőülésen helyet foglaló főhősünk irtózatos erővel feszült neki a biztonsági övnek, és szinte azonnal az arcába robbant a légzsák is. A feje hatalmas erővel csapódott a háttámlának, nyakának hatalmas reccsenését elnyomta a törő – zúzódó – görbülő karosszéria ezernyi hangja…
Furcsa elégedettséget érzett. Nem is volt olyan rossz. Az ijedtséget leszámítva… egészen jó volt. Mi több! Egyre dagadó, szárnyaló, könnyed érzés feszült a mellkasában, ahogy visszavonszolták társai közé. Boldogan mosolygott volna rájuk, ha képes lett volna bármiféle érzelem kifejezésére. El szerette volna nekik mondani, milyen csodálatos élményben volt része. Életének értelme vált valóra. Így érezte, és minden bizonnyal így is volt. Alig várta már a következő alkalmat, ahogy felakasztották a többi törésteszt bábu közé.
2007-11-14 19:27-19:41