- Nem is… szeretem… a királyt. – Kétségbeesetten markolta mellkasát, ujjai közöl vékony, de kitartó vérpatak szivárgott. Köhögött. Ismét. Ezúttal véreset. – Nem érzed kicsit túlzásnak…?
A férfi, akit másik kezével szorongatott, vékony, véres tőrt tartott kezében. Szinte riadtan nézte az embert, akit az imént ölt meg. A hatalmas tömeg ügyet sem vetetett rájuk, háttal nekik zúgott-búgott az embersereg, legfőképp a királyt és katonáit gyalázó frázisokat, gúnyverseket zengtek. Egy-egy helyről „Éljen a király!” kiáltások hallatszódtak. A haldokló arca fanyar mosolyra húzódott. Ahogy a falnak dőlve lassan összecsuklott, sem sebét, sem az ember gallérját nem eresztette, így az kénytelen volt letérdelni mellé. Tőrét továbbra is kétségbeesetten markolta.
- A társaim... – zihálta a haldokló - Azért kiabálunk… kiabáltam… mert kaptunk fejenként tíz aranyat… hogy ezt tegyük… „Éljen a király” – Suttogta megvetően és kiköpött egy adag vért. - Azt hiszed, nem utálom legalább annyira, mint te?? Forrófejű barom! Nesze… - eleresztette a sebét, ami megörülve a lehetőségnek buzgóbban kezdte ontani a habzó vért. A haldokló egyre sápadó kezével zubbonya belsejébe nyúlt és egy sovány erszényt húzott elő… az nemtörődöm csilingeléssel hullott, a gyilkos elé. – Kinek ártottam a kiabálással? Belegázoltam a lelkedbe?? Te szegény… - köhögött, vér csorgott a szájából. Sápadt volt, mint egy hulla. De hát mindjárt…
Dühösen ellökte magától támadóját, még egy utolsó levegőt próbált venni, ami erőlködő köhögésbe, hörgésbe fúlt, majd oldalára dőlt és saját vérében megfulladva kiszenvedett. A tőrös ember, mögötte a teret megtöltő tömeggel, körülötte a zúgolódó kiáltásokkal (egy-egy ritka, de nagyon hangsúlyos „Éljen a király!”-jal) csak nézte… Pár másodperc múlva lehajolt és felkapta a véres zacskónyi aranyat.
- Éljen a király!!! – Üvöltötte gyűlölettel, ami egyszerre szólt az uralkodónak, egyszerre saját magának. – ÉLJEN A KIRÁLY!!!
Egy tagbaszakadt fickó megfordult és bütykös öklével hatalmas ütést mért a fejére. A gyilkos szédelegve rogyott térdre. – Köszönöm… - suttogta erőtlenül. – Köszönöm, köszönöm… - Tétován mászott vissza áldozata mellé és végül ott ájult el mellette.
2012. június 1. 10:00-10:15
